Jobb, ha előre tervez: nehezebb lesz metróval közlekedni a hétvégén a fővárosban

Karbantartást végeznek a hármas metrón.

Karbantartást végeznek a hármas metrón.
A tárcavezető szerint az egykori főpolgármester-jelölt „Magyarország legnagyobb látványterv és tanulmány megrendelője”.
Egy kisebb csoport cselekedetei miatt százezrek közlekedési rutinja vált lehetetlenné.
Két nagy vállalást már most teljesített a tízből.
Uniós csatlakozás óta Szlovákia és Magyarország között megszűnt a határ, az emberek nagy része eddig mégis szinte csak autóval tudta megoldani a két ország közötti utazást. Eddig.
A fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elé került dokumentumból az is kiderült, hogy átalakítanák az éjszakai tömegközlekedést, és több terv van a reptéri járatok meghosszabbítására is.
Karácsony Gergelyék megkeresésünkre nyilatkoztak a nyilvánosságra került tervekről.
Ugyanakkor a rendkívül alacsony kihasználtság miatt a hétvégi járatokat megszüntetik.
A BKK közölte a legfontosabb tudnivalókat.
Tízpontos vállalást tett Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami közösségi közlekedés színvonalának javítása érdekében. Elhangzott többek között, hogy júniustól nagyobb késésnél visszatérítik a jegyárak felét, de a tárcavezető arra is ígéretet tett, 2026 nyaráig minden második mozdony korszerű lesz. Mutatjuk a részleteket!
Lázár János kerek perec leszögezte: el akarja érni, hogy a tömegközlekedés egy szolgáltatás legyen, és ne egy „állami, hatalmi struktúra”.
Párizs fenntartható városfejlesztési intézkedései alapján Budapest is reformokat vezethet be.
Ezzel a lépéssel Belgrád lesz az egyetlen olyan európai, félmillió lakosúnál nagyobb város, ahol teljesen ingyenes a tömegközlekedés.
A BKK munkatársai profin jártak el, így mindenki biztonságosan kijutott.
Cél az utasok biztonságának növelése, a tömegközlekedési eszközök nagyobb rendben és tisztán tartása.
A migránsok kitoloncolása persze fel sem merül.
A gyorsított videó több mint 10 millió GPS-bejelentkezés adatain alapul.
„Köszi a menő tömegközlekedést, Tarlós-Szentkirályi!” – írta Facebook-posztjában.
A kerület fideszes képviselője válaszokat vár a DK-s László Imrétől.
Érdemes lesz majd kalkulálni a hosszabb kijutási idővel.